2014.01.08.
23:36

Írta: saran

Illatzsák

karacsonyfa.jpgKi mondta, hogy a Karácsonyt csak fahéj-szegfűszeg-narancs illat lengheti körül? Idén nálunk enyhe rózsa illat volt a sláger. Honnan jött az ötlet? Hát a tavalyi zöld mániám miatt a karácsonyfa is kiwi zöldre sikerült, aminek nem volt túl nagy sikere, ezért úgy döntöttem, kedvezek a lányosnak és rózsaszín-fehér "királylányos" lesz az idén (értsd: 2013-ban) a dekoráció.

Ennek egyik fő eleme volt a fehér sóliszt gyurma és filc díszek, valamint a rózsaszín illatzsákok.  A zsákokat használt színfogó kendőkből varrtam. Mivel lányos ház vagyunk és a ruhák többsége rózsaszín, piros, lila, narancssárga ezért a mosás után a kendők gyönyörű színekben pompáznak, amit nem volt szívem kidobni és félretettem, "jó lesz az még valamire" felkiáltással. Nemrégiben jutott eszembe, h illatzsákot lehetne varrni belőle, hiszen az anyaga kicsit lyukacsos, engedi szellőzni, illatozni a benne levő virágszirmokat, potpourrit.

illatzsak2.jpg2 különböző formájú szív formát vágtam ki kartonból, kb. 8-10cm magasakat és rárajzoltam a kendőkre. Nem vágtam ki, hanem a varrógép zipzár programjával 2-3mm széles öltéssel sűrűn letűzve varrtam össze a 2 réteget, követve a szív formát. Alul hagytam 2 cm nyílást. az öltés mellett kívülről levágtam a felesleges anyag darabot, megtöltöttem a zsákot virágszirmokkal (40 éves szülinapi csokor maradékaira cseppentettem pár csepp illóolajat) és összevarrtam a lyukat a zsákon. Kézzel varrtam fel az 1cm széles organza szalagot a szívre, masnit mintázva.

illatzsak3.jpgMár tervbe vettem, hogy az idei levendula szüret után, levendulás zsákokat is készítek.

:-) Valentin napra is jó ötlet.

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony valentin varrás aromaterápia karácsonyfadísz újrahasznos

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatkezzel.blog.hu/api/trackback/id/tr975747903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása