2014.02.17.
12:38

Írta: saran

Pólófonal

zpagetti2.jpgLelkesedésem új tárgya: a póló fonal, ami egyrészt azért jó, mert maradék anyagok újrahasznosításából született, másrészt a vastagsága, rugalmassága miatt rendkívül jól felhasználható.

A Fonalland akciója keretében hat gyönyörű színű gombolyagot rendeltem és az első darabot kézzel kötöttem, mivel a vastag fonalhoz illő vastag (10-12mm) kötőtű illetve horgolótű után még szaladgálnom kellett. A kézzel kötés technikája nagyon egyszerű, gyakorlatilag a kötést imitáljuk úgy, hogy a két kezünk, karunk lesz a két kötőtű. A szemek felszedésénel kell csupán jobban odafigyelni, hogy egy-azon irányból hurkoljuk a fonalat, utána már csak át kell húzni a fonalat a régi hurkon és a másik kezünkre áttenni az új szemet.

zpagetti4.jpg

 

 

 

Egy 10 szemből álló sál (kb. 2m hosszú) anyagigénye kb. 30-35 dkg és elkészítése kb. 25-30 perc.

 

 

 

zpagetti12.jpg

WORKSHOP: a technikát bemutatom egy tanfolyam keretében szeptember 27-én szombaton 16h-tól a Három Hét Galériában (XI. Bartók Béla út 37.)... jelentkezés Facebook-on

 zpagetti3.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló tanfolyam sál kötés

2013.09.29.
14:28

Írta: saran

Pólókból kötöttem

Mostanában nagy divat a régi pólókat felszabdalni és fonalként felhasználni.Láttam már nyakláncokat, karkötőket és sálakat ezzel a technikával a világhálón. Innen jött az ötlet, hogy táskát kössek.

reszutyo6_2.jpg3 különböző színű pólót használtam fel (sötétzöld, világoszöld, fekete). A pólókat kb. 1,5-2cm széles szalagokra vágtam fel, az anyagtól függően.Utólag már okosabb vagyok, nem minden anyag felel meg erre a célra, érdemes próbát végezni, mielőtt egy nagyobb munkába fogunk. A körkötött pólók a legjobbak, mivel nincs oldalvarrásuk és elég vékonyak, így a felszabdalt szalagok kicsit összekunkorodnak oldalt és tényleg hasonlítanak a fonalra. A vastagabb pólók hajlamosak foszlani a vágás mellett és elvékonyodhatnak használat közben.

Hogyan készült a táska? Először kötöttem egy 30*8cm alakú téglalapot, majd körben felvettem a szemeket és körkötőtűvel kezdtem el kötni a sötétzöld "fonalból". A 2. sorban 3-3 szemet, a 6 sorban 4-4 szemet szaporítottam a táska minkét felén (a téglalap rövidebb oldalánál), így egy kicsit hasasabb lett a táska. Az utolsó 5 sorban pedig fogyasztottam soronként 2-2 szemet a táska két oldalán. A kötést leláncoltam, befejeztem és az egyik póló passzé részét belefűztem az utolsó sorba és így készítettem 2 fület, amit horgolással erősítettem meg. A kötésnek köszönhetően nagyon rugalmas a táska 8 kg almával teszteltem, majdnem háromszorosára nyúlt meg a táska.

reszutyo6.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: táska kötés újrahasznos

2012.09.30.
15:03

Írta: saran

V, mint vállkendő

Harcba szálltam a maradék 2-3 gombolyag fonalok ellen, amik már évek (vagy évtizedek?) óta állnak a szekrény alján. Mivel ez a mennyiség nem nagyon jó másnak, mint gyerek pulcsinak (de Emi nem kedveli a kötött holmikat) vagy sálnak, így az utóbbiak nagyüzemi gyártásába kezdtem. Közeleg ugyanis a Karácsony, legalább lesz mit ajándékozni a sógornőknek, barátnőknek, keresztlányainknak.

A klasszikus nyakba tekerhető hosszú sálak után, gondoltam megpróbálom a ma (újra) annyira divatos V alakú formát. Magyar és külföldi kötős blogokban és a ravelry-n böngésztem és az ingyenes mintákból szemezgettem. Arra persze lusta voltam, hogy alaposan elolvassam a leírásokat és saját elgondolásból, a kép alapján kezdtem neki az első háromszög kendőnek, ez lett belőle:vallkendo1.jpg

Hát erre sok mindent lehet mondani, de hogy V alakú... :-(

Úgyhogy: lebont-felgombolyít-ELOLVAS-újrakezd!

Első darabnak nem akartam túl extra csipkés mintába bonyolódni, így egy egyszerű, de annál mutatósabb mintát választottam: 1 szembe 3-at öltünk, 3 szemet összekötünk ismétléséből áll, a visszáján pedig fedetten kötünk. A 9 szemmel kezdett sálból úgy lesz V alak, hogy minden sor elején és végén 1-1 ráhajtást készítünk a szélszem előtt és az "1 szembe 3-at öltünk" minta eggyel többször szerepel a sorban, így 4 új szem keletkezik, minden páratlan sorban. Minden 4. sorban pedig 1-el eltoljuk a mintát, azaz ahol 1 szembe 3 öltés van, abból lesz a 3 szem összeöltése és fordítva.

zoldbogyos.jpgA színén érdekes szövött hatást kelt a minta, a visszáján (nekem ez jobban tetszik) pedig bogyónak néznek ki az összeöltött szemek.bogyo.jpg

Másodiknak egy klasszikusabb fazont választottam a ravelry-ről, Holden Shawlette néven fut, de hozzáférni csak regisztráció után lehet. A ravelry ugyanis egy világméretű kötős-horgolós közösség, ahova a közösség tagjai feltölthetik a saját készítésű-tervezésű holmijaikat, a pulcsitól kezdve a sálakon, kendőkön át a gyerektakaróig, vagy kutyapórázig (komolyan!). Néhány minta ingyenes, a többi pár dollár ellenében letölthető. Inspirációnak is jó, de gyakorlott kötők a kép alapján, a leírás nélkül is belevághatnak hasonló pulcsik elkészítéséhez. De sok idő és türelem kell a böngészéshez, mert csak "V shawl" keresőszóra több mint ezer találat van. Ja! és persze angol tudás sem árt, mivel minden minta angolul van, de nyelvismeret nélkül is bele lehet vágni a leírás alapján a kötögetésbe, csak kell egy jó angol kötős szótár, de szerencsére a Barkás lányok már összeállítottak egyet.

Szóval a végeredmény fehér pamutból így néz ki, mivel maradék fonalakból dolgoztam a kendő eleje (sima rész) kicsit vastagabb, mattosabb fonalból, a csipkés része pedig vékonyabb, fényesebb pamutból készült, az átmenetet néhány sor csíkozással oldottam meg (felváltva használtam a 2 fonalat az utolsó 20 sorban): kendo1.jpg

Még két dolgot tanultam a sál kötése során, az egyik a blokkolás. Ezt a kötős terminológiát nem ismertem eddig, a kötött, főleg csipkés kendők, pulcsik formára igazítására szolgál. Ennek a leírását is a net-en találtam meg, Kutas Ágnes blogján.

kendo2.jpgA másik újdonság pedig a pikós lezárás volt, eddig pikót ugyanis csak horgolni tudtam, kötni még nem, de ez is nagyon jól megtanulható a netről, itt.

Hogy milyen lesz a következő sál vagy kendő? Ahogy a francia tanárom mondaná: "embarras de la richesse" a bőség zavara miatt alig tudok választani, se a meglevő fonalaimból, se a már letöltött mintákból...

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló kendő kötés

2012.08.25.
11:31

Írta: saran

Lefutott szemek

zoldsal.jpgMennyire bosszantó tud lenni, ha az ember lánya a reggeli rohanásban észre veszi, hogy lefutott egy szem a harisnyáján és ki kell cserélnie! Most viszont szántszándékkal "futtattam le" a szemeket a kötött sálakon és így tettem szellősebbé-mutatósabbá a mintát.

Így néz ki félkészen, futtatás közben a sál:

feliglefuttatva.jpg

rozsaszin_s.jpgA rózsaszínű sál sima csavart mintából és egy azsúr-szemból áll, amit a lefuttatott szem választ el.

zoldsal2.jpgA sötétzöld sálat (tanulva a rózsaszín példáján) már kevesebb szemmel kezdtem, hiszen a lefuttatott szemek kiszélesítik a végleges sál szélességet 4-5cm-el. Ezt a mintát bevallom koppintottam a Vogue Knitting 2012. tavasz-nyári számából, de egy kicsit azért változtattam rajta.

Nyáron is kellemes viselet, hiszen a 100% pamut fonal nem melegít túlságosan, sőt néha még hűvös is tud lenni a nyakban.

A lefutott szemekhez hasonló a leejtett szem, - ez már a 80-as években is nagy divat volt -, ami vízszintesen ad áttört mintát. Sima lusta kötés (mind a színén, mind a visszáján sima szemet kötünk) az egész, amiben 4-5 soronként minden szem előtt egy ráhajtást készítünk, amit a következő sorban "leejtünk", így nem növekszik a szemek száma a tűn. Ezt az egyszerű mintát egy érdekes "bogyós" fonallal bolondítottam meg, amit minden 3. sorban használtam csak, egyrészt mert úgy emlékszem piszok drága volt a fonal (tényleg évek óta a szekrényben dekkolt ez a gombolyag is), másrészt csak 5dkg volt belőle, harmadrészt pedig így mutatósabb szerintem a minta, ha minden sorban kötök belőle akkor túl sűrű lett volna az anyag.

feketesal.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló sál kötés

2011.12.31.
10:06

Írta: saran

Szerpentin Karácsony

A Barkás Szerpentin fonalnak köszönhetően gyorsan, csodaszép ajándékokat készíthettem a kis családomnak. A 100% merino gyapjú puhaságával csak gyönyörű színei vetélkedhetnek, és mivel minden gombolyag színátmenetes, így egy elkészült sál vagy pulcsi 4-5 szép színben pompázik.

Lányom keresztanyja egy 2m-es, rojtos "Flódni" sálat kapott, a férjem egy szolidabb "Pingvin"-nel gazdagodott, Emi lányom már színes mellényében várja a "Farsangot". Bevallom nem tudtam ellenállni, magamnak is is készítettem egy garbós-bebújós sálat, őszi "Avar" színekből.

Ami pedig a gyorsaságot illeti, íme a ráfordított idő: 2m-es sál esti 3 film alatt készült el, férjem sála Bp-Tárnok oda-vissza a kocsiban, Emi mellénye 1 film, saját sálam 2 film :-)

5 komment

Címkék: karácsony kötés

2011.10.10.
21:18

Írta: saran

Kötött sapik az őszre

Mióta felfedeztem a Barka Fonal boltját és Gabi kötős blogját, azóta nagy lelkesedéssel vetettem bele magam újra a kötésbe. Főiskolás korom óta nem nagyon volt időm kötőtűt kezembe venni, de most Emi méretében szívesen készítek el egy-két darabot. A nyári topjához csupán néhány méternyit használtam el a színes fonalakból, a virágok kihímezéséhez, így a maradék fonalakat most sapkák készítésére fordítottam.

A mintákat a 100 hullámos minta c. könyvből vettem, amiből alig bírtam választani a sok nagyszerű és mutatós minta közül.

Emi egy szürke alapon színes (rózsaszín-mályva-korall-pink) csíkos sapit kapott, magamnak pedig egy áttört mintás zöld sapkát kötöttem.

Szólj hozzá!

Címkék: divat sapka kötés

2011.08.14.
10:38

Írta: saran

Még tart a Tarka Barka Nyár!

Bár már hónapokkal ezelőtt bukkantam rá erre a honlapra és játékra, de csak a héten volt alkalmam elmenni a Barka Fonal boltjába és bevásárolni a csodásnál csodásabb színű fonalakból.

 

Eminek készítettem egy kis pörgős szoknyácskát a FabTextiles "Tilda" anyagból, felső résznek pedig kis topot kötöttem a Barka "Kabala" pamut fonalából, a Tilda anyagból vett virágmintát  részben belekötöttem, részben kézzel hímeztem, amihez maradék, színes Gilice fonalat használtam. Bár a top kicsit nagy még Emire, de majd jövő nyárra belenő...

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló baba varrás kötés

2011.01.26.
13:46

Írta: saran

Kötött táska

Mint sok nő, én is a táskák rabja vagyok. Nem merem megszámolni, mennyi van belőlük. De nemcsak vásárolni szeretem őket, hanem készíteni is.  Főiskolásként évente varrtam egyet, ugyanis a jegyzetek súlya igen megviselte még a strapabíró IKEA-s textileket is. De nagyon kedveltem a horgolt csipketerítőkből szabott táskákat, amihez az alap terítőket az Ecserin szereztem be.

Mostanában a kötött táskák izgatják a fantáziámat. Íme az eddig elkészült darab: egy trapéz-alakú, homokszínű, csavart-mintás, amit pamut anyaggal béleltem (na jó, anyu besegített a bélelésben, mert a precíziós dolgokhoz sokszor nincs türelmem) és fa fogantyút (Rayher termék) tettem rá.

Anyagok/Beszerzés: fa táskafül – Kreatív Hobby bolt

Szólj hozzá!

Címkék: táska kötés

süti beállítások módosítása