2012.09.18.
20:33

Írta: saran

Sziklakert kint és bent

Bár nem kifejezetten szeretek a kertben bogarászni, most kiterjesztettem a saját kezű tevékenységeimet a kiskertre. Tavasszal új lakásba költöztünk, egy családon belüli cserével és bár a berendezés nagy része maradt, apróságokon azért változtattunk, illetve folyamatosan szeretnék majd változtatni, ahogy az időm engedi a két lány mellett.

A bejárat előtti kiskertet megszüntettük, helyette kocsibeállót építettünk ki és pótolandó a kiskert hangulatát, a másik oldalon álló öreg tuja alatt sziklakertet alakítottunk ki. Édesapám nagy gyűjtője a szép formájú, érdekes köveknek, tőle kaptuk a sziklakert alapját, amit kövirózsával és más kis földigényű zöldekkel népesítettünk be.

kovi1.jpgkovi2.jpgNagyon praktikusnak is bizonyult a kert, mert Emi szívesen elbogarászik itt indulás előtt, nem türelmetlenkedik, ha háromszor vissza kell szaladnom valamiért a lakásba (1. telefon, 2. pót pelenka 3. innivaló)...

sziklakertEmivel.jpgAnnyira megtetszettek a kis kövirózsák, hogy három kidobásra ítélt üvegpohárba "mini" sziklakertet készítettem, bentre, az ablakpárkányra.

kovirozsapoharban.jpgA pohár aljába 1 réteg átlátszó üvegkavicsot tettem, rá 1 réteg agyaggyöngyöt (vizet megfogja, raktározza) és felülre 1 vékony réteg földet. Erre helyeztem rá a kis kövirózsákat.

Szólj hozzá!

Címkék: lakás kert

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatkezzel.blog.hu/api/trackback/id/tr414731281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása