2011.12.23.
21:29

Írta: saran

Kétéltű képeslapok

Ezek a képeslapok azért kétéltűek, mert miután átadtam a szeretteimnek, ismerőseimnek a jókívánságaimat, ők fel tudják használni a rajta levő dekorációt, karácsonyfadíszként.

 

 

A képeslaphoz A4-es színes kartonokat használtam fel, amit félbevágtam, majd félbehajtottam. Az elejére két apró bemetszést vágtam sniccerrel, ezen bújtatom át a díszek szalagját és elől masnira kötöm.

 

 

Először csak hagyományos díszeket használtam fel erre a célra, pl. készen kapható szalma fonatos, vagy faragott fa díszeket.

 

 

Majd bővítettem a palettát és a filc csillagokat is felapplikáltam a képeslapra.

 

 

Az idén pedig minimál verzióban gyöngyház csillagokat fűztem vékony arany fonálra és tettem a lapok elejére.

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony képeslap karácsonyfadísz

2011.12.21.
22:15

Írta: saran

Papírhajtogatós Karácsony

A múlt héten átlapozgattam az évek során összegyűjtögetett Praktika és Burda Karácsony lapokat és tetszetős papír csillag dekorációkat találtam.

 

Gyerekek lefoglalására is nagyon jó ötlet lehet, biztosan nagy becsben lesznek majd a saját kézzel készített karácsonyfadíszek.

 

Az alap mindkét esetben négyzet alakú papírlap, amit negyedbe vagy nyolcadrészbe hajtogatunk. Érdemes különböző nagyságú papírlapokat használni, így változatosabb mintákhoz jutunk.

 

A kivágós verziónál (ezt fehér papírból készítettem) tetszés szerinti mintát vágunk ki a papírból, majd kihajtjuk a papírt. Megfordult a fejemben, hogy egy-egy fotót is rakok a csillagok közepébe, de lusta voltam átböngészni a fotó archívumot... pedig Emi biztosan örülne, ha a karácsonyfadíszeken felfedezhetne ismerős arcokat.

 

Az újságban szereplő ötletet kicsit tovább fejlesztettem és a kivágott csillagokat belamináltam, így tartósabb lett és nemcsak egy karácsonyra lehet használni a díszeket.

 

A laminálás a hűtőmágnesek óta egyik kedvenc technikám lett, így beruháztam egy laminálógépbe, már nem kell fénymásoló szalonba rohangálnom :-)

 

 

A másik (színes papírból) csillag típus még egyszerűbben elkészíthető. A szintén nyolcadrészbe hajtogatott papírból rombusz vagy csillag formát vágunk ki és mielőtt kihajtogatnánk a papírt, 2 vagy 4 bevágást teszünk a papíron. Kihajtogatás után, minden második bevágást kifele hajtogatunk, így alakulnak ki a csillag mintázatai.

Mellékelem a mintát :-)

 

Ablakdísznek, girlandnak, vagy önálló karácsonyfa dísznek is mutatós lehet. De ha nagyobb méretben készítjük, akkor a laminált lapok akár poháralátétként is jó szolgálatot tehetnek.

 

Jó hajtogatást!

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony papír poháralátét karácsonyfadísz laminálás

süti beállítások módosítása