2011.02.06.
23:11

Írta: saran

Matató Műhely

Szeretem a "sorsfordító" történeteket, amikor valaki mer egy nagyot lépni a biztosból a bizonytalanba, hogy megvalósítsa álmait. Zsófi, akiről a Legutóbbi alkotás bejegyzésemben írtam, ilyen bátor lány. Néhány éve nyitott kis könyvkötő üzletet a Moszkva térről a Várba siető kis utcában. Pici, de annál hangulatosabb a műhely, ahol a hatalmas gépek uralják a teret, a tekintet mégis elkalandozik a sok szép papír alapanyag láttán.

Az üzlet elsődleges célja ugyan a régi, értékes könyvek megóvása, javítása. De Zsófi pedagógus lévén kiscsoportos foglalkozásokat is tart érdeklődők számára, ahol az 5 alkalmas sorozat alatt lehet elkészíteni az A6-os méretű kis jegyzetfüzetet. Néhány éve én magam is "szakkörös" voltam és kitanultam Nála a könyvkötés gyönyörű mesterségét, persze az időigényessége miatt nagy gyakorlatra azóta sem tettem szert...

Íme az első és mindezidáig egyetlen saját kézzel alkotott kis jegyzetfüzetem.

A szintén Tőle tanult doboz "építésnek" azonban sok hasznát vettem a lakásberendezésben, csinosításban:

újságtartókat,

cd-tartót,

jegyzetlap-tartót,

recept-tartót,

gyerekjátékokat elnyelő dobozokat építettem és tettem mutatóssá azzal, hogy beborítottam merített papírral.

A Matató Műhely címe: I. ker. Várfok u. 8.

Nyitvatartása:

Hétfőtől-Csütörtökig: 10 órától 13 óráig, 15 órától 17 óráig

Pénteken: 10 órától 13 óráig

Bejelentkezés szakkörre: telefonon 06-20/5817423

További érdekességek a Műhelyről, itt.

Zsófiról az Éva Magazin 2011. januári számában is olvashattok a Vargabetű sorozatban.

http://www.evamagazin.hu/otthon/16093_8222minden_konyvnek_lelke_van8221.html

 

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló lakás könyvkötés

2011.02.01.
19:44

Írta: saran

Filc táskák

2007  őszén jártam Párizsban egy kreatív kiállításon és vásáron (Salon Création & Savoir Faire), amit a Marie Claire Idées szervezett. Még sohasem jártam hasonlón, így nagy izgalommal vettem bele magam a forgatagba.

Egy része kiállítás volt, ahol a különböző alkotók vagy cégek reklámozták a portékáikat, általában egy-egy enterieur-t komponálva a termékek köré. De voltak műhelyek (atelier) is, előzetes bejelentkezés alapján részt lehetett venni 1-1 órás foglalkozásokon, ahol különböző technikákkal ismerkedhettek az érdeklődők (pl. üvegfestés, batikolás, és még sok minden más...).

A vásárban szerencsére a pénztárcám nem engedte, hogy mindent felvásároljak, ami megtetszett, de még így is málhás lóként hagytam el a helyszínt. Nem is annyira az anyagok varázsoltak el, hiszen a termékek közül gyakorlatilag itthon is mindent meg lehet már kapni max. 1-2 év késéssel eljutnak hozzánk a legújabb technikák és alapanyagok, hanem a szakirodalomra vetettem rá magam. Majd egy tucat újságot és könyvet vásároltam, aminek tekintélyes súlya volt.

Ekkor vásároltam egy csinos kis filc táskát, amiről levettem a szabásmintát és elkészítettem a most bemutatott táskákat. A filc anyag, amit nagy nehezen egy régi Röltex boltban találtam (Erzsébet krt, szemben a Madách Színházzal) sajnos kicsit vékonyabb volt a mintánál, így kevésbbé jó tartása a táskának. Előnye viszont, hogy könnyebb megvarrni.

Trapéz alak (25/30szélesség*23cm magasság), amit két oldalt egy-egy 6cm-es oldalpánt szélesít. A fülét is a filcanyagból varrtam: ez egy 1,5-2cm széles hurka , aminek a magassága 20 cm (tehát az anyagigénye 4cm*40 cm). A megmunkálást azzal könnyítettem, hogy a részeket úgy varrtam össze, hogy a szélek kifele nézzenek. Így jobban hozzáfértem a tűhöz a dupla filcanyag vastagsága ellenére is. A kész táska széleit pedig szebben lehetett eltisztázni, csak levágtam a varrás mentén a felesleges részeket. Mivel maga a táska sem túl nagy és a füle is inkább rövid, így csak karon hordható, nem vállon.

A táskákat itthon is kapható, kész filc mintákkal díszítettem, de lehet rá gyöngydíszítést is varrni.

Ha már szóba került a Kreatív vásár, körbenéztem a net-en, idén milyen vásárok lesznek a közeli országokban. Ha valaki megengedheti magának azt a luxust, hogy egy ilyen esemény köré szervezzen egy hosszú hétvégét, akkor ezeket ajánlom:

Creativworld (Christmasworld), Frankfurt (ez sajnos a múlt héten volt, de minden évben jan.végé kerül megrendezésre)

Creativ Salzburg (2011. márc. 4-6)

Creativa Dortmund (2011. márc. 16-20)

Hobby Show Milano (2011. márc.11-13 és nov.4-6), Hobby Show Roma (2011. okt.14-16)

Párizs - Salon Création et Savoir-Faire (2011. nov.17-21)

A programhoz szükségeltetik egy hasonló érdeklődésű barátnő, ennek hiányában egy nagyon türelmes férj, barát, vőlegény...

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: ajánló táska utazás vásár filc

süti beállítások módosítása