2012.12.02.
15:01

Írta: saran

Betlehem

Még évekkel ezelőtt készítettem egy Burda Karácsony sablon alapján ezt az "árnyékképet". Fekete fotókartonból sniccerrel, ollóval vágtam ki az aprólékos mintát, majd hátulról színes selyempapírt ragasztottam rá. A két oldal ablakot kissé behajtva egy mécses elé szoktuk kitenni az ünnepek alatt.

betlehem.jpg

Reményik Sándor: József, az ács, az Istennel beszél

Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek… ha a szemébe tekintek,
Benne ragyognak a nap, a hold, a csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek…
Ez az ács-műhely… ezek a forgácsok…
Mit tehettem érte?… mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta a szakállamat.
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja…
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium

1 komment

Címkék: karácsony keresztény papír kivágós

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatkezzel.blog.hu/api/trackback/id/tr334920728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Klára Endre 2016.10.26. 12:05:52

Szia!

Elég régi már ez a bejegyzés,de megtudnád mondani melyik burda újságban volt ez a szabásminta?
A burda oldaláról régebbi lapszámokat is meg lehet rendelni.Köszönöm!
süti beállítások módosítása